Némiképp váratlan volt, mert egy tányér kocsonyával kezdődött ( by anyu) – szeretem a kocsonyát, de a benne lévő hús valahogy nem az az ízorgia, azért eszik hozzá az ember, paprikát, mustárt, citromlét, meg ami jön. Borsot!! De tegnap körbeettem a húst, és mire a lényegig értem, jóllaktam, maradtam ma szemben egy kocsonya nélkül maradt, magányos hússal ( jelesül: csirkemell volt előző életében). Már szinte a kezemben volt a mustár, mikor némi lelkiismeret furdalással eszembe jutott a hűtőben jó egy hete parkoló jégsaláta. Jó jó sokáig bírja ( gyanúsan sokáig…vajon hogy lehet egy hét múlva még ropogós és friss…? de ez másik kérdés, ami alighanem egy vacsoránál messzebb nyúlik), de a gyanús-életű-zombi saláta sem bírja örökké! Úgyhogy a húst cafatoltam ( mondhatjuk úgy is, hogy apró darabokra vágtam egy éles késsel, nade ha éhes az ember, akkor inkább csak röviden: cafatol) és pácnak megöntöztem dióolajjal. Só, meg ad hoc fűszer ( vagyis mindenbe beleszagoltam és ami szimpatikus volt, az ment bele), jelen esetben valamilyen görög fűszerkeverék. A bors eszemben volt, aztán véletlenül elfelejtettem, mea culpa. Eddig jól álltam, de valahogy még olyan hiányérzetem volt, úgyhogy ment bele egy kis málnaecet ( elismerem, jó helyette valami lájtos ecet – csak ne legyen ablakmosó erősségű!). NEM SOK ecet, kéremszépen! Csak az izé miatt!! A dió íze nagyon klasszul kiüt, jó dolog, tessék venni és enni, mert elképesztő jó hatása van, ahhoz képest, hogy jó az íze!
Szóval az ecettel úgy éreztem, megvan a tuti, és már csak hagyni kell kicsit állni, de sajnos éhes voltam, úgyhogy inkább azonnal belevágtam a salátát, és összekavartam. Én végül tettem még bele tejfölt, de nem volt lényegi elem, nélküle is tökéletesen jó lett!!
Eredetileg akartam hagyni reggelire, de nem sikerült….:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: